Túra a lovak falujába 2019-03-30

Címke: 

Március 9-re tervezett túránkat a csepergő eső „elmosta”, ezért a hónap végén új kirándulást szerveztünk Gyürüsre. Tizenhárman vágtunk neki az útnak. Az időjárás kedvező volt, az idő előre haladtával a nap egyre melegebben tűzött. Zalaistvándon, a régi horgason mentünk fel a dombgerincre. Felérve a „csúcsra” pihentünk egy kicsit, megtízóraiztunk és gyönyörködtünk az előttünk elterülő csodálatos tájban. A Zala ezüst szalagját már eltakarták a zöldülő vízparti fák, a hegyoldalakban szorgos kezek dolgoztak a kismadárkák vidám, csicsergő énekétől kísérve. A szilvafák és kökénybokrok fehér ruhát öltöttek, a meggy- és cseresznyefák is bontogatják bimbójukat.  A zöldellő fűben az ibolya a kék minden árnyalatában nyílik, még néhol egy- egy kései hóvirág is látható.  A tavaszi táj a szivárvány minden színében ragyog. Következő pihenőnket a kemendi kápolnánál tartottuk. Felidéztük az egykori kápolnaépítő, Festetics Kristóf emlékét. A piros sávjelzést követve értük el a „gyürüsi fenyves erdőt”, hol titokzatos sötétség honolt. Kerestük a bujkáló manókat, de csak ijedt kismadárkák röppentek fel néha. Közben elértük a gyürüsi műutat, melyen bebandukoltunk a községbe, a lovak falujába. Itt nagyon sok paci lakik, kik vidáman legelésznek a környező réteken. Gyürüsön a játszótéren pihentük meg. Birtokba vettük a mászókát, kisházat és a „forgópadot”. Készítettünk egy emléklapot is a mai nap tiszteletére. Megebédeltünk, a játékokon „jól elfáradva” indultunk tovább vissza Pókaszepetkre. A község határában még megcsodáltuk a legelésző paripákat, és megmásztuk a Foglár patak kishídját. A visszaúton egy kicsit lassabban haladt a csapat, mivel jól kifárasztottuk magunkat a horgas oldal megmászásával. Ennek ellenére sikerült időben Kemendre érnünk.  Az ősi várdomb tövében kifújtuk magunkat, és újult erővel haladtunk tovább. A Sárkányvölgyben szedtünk egy kis brummogós hagymát az otthoniak számára, hogy a következő túrákra finom medvehagymás pogácsát készíthessenek nekünk. Utunkat a zalaistvándi réten keresztül lerövidítettük egy kicsit, így sikerült időben beérnünk végcélunkhoz, az iskolához. Itt elbúcsúztunk egymástól. Áprilisban folytatjuk felfedező kirándulásunkat, reméljük akkor teljes lesz kis csapatunk. A túrán a kis elsősök nagyon ügyesek voltak, egyetlen panasz nélkül járták végig az utat, meg is lesz jutalmuk, ha továbbra is ilyen ügyesek lesznek. Köszönet jár Pál Kittinek, hogy olyan odaadóan foglalkozott a kiránduláson a kicsikkel. Természetesen a résztvevő harmadikosok is nagyon ügyesek voltak, nagy kitartásról tettek tanúbizonyságot. Mindenkit dicséret illet, mert gondoltak a távolmaradókra is.

Vikár Tibor

A túra képeit erre a szövegre kattintva nézheted meg!

Megvalósítók vagyunk

   

e-ÜGYINTÉZÉS

SZÜLŐKNEK

KEHOP pályázat:

KEHOP-5.2.11-16-2017-00132

KAPCSOLAT

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola

8932 Pókaszepetk, Arany j. u. 7.
Tel.: 92/584-020
E-mail: festetics.iskola@gmail.com

Pakodi tagiskola

8799 Pakod, Csány L. u. 2/a.
Tel.: 83/576-019
E-mail: pakodsuli@gmail.com

 

Alaprendszer, modulok frissítve: 2019.04.16.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.