Medvehagyma túra 2020-02-09

Címke: 

A „tél” utolsó napján, február 29-én Gyűrűsre kirándultunk. Az időjárás ugyan hűvös, szeles volt, de azért 14 vállalkozókedvű diák és szülő részvételével reggel kilenc órakor útrakeltünk felfedező túránkra. A fagyos reggel nyomai még láthatók voltak a víztócsák felületén vékony jéghártyák formájában. A nap nehezen akart előbújni sötét felhőágyából, így az árnyékos részeket még fehér dér szőnyeg borította. Az istvándi horgas oldalán viszont már nagy számban nyílt a hóvirág, a bodzafák már apró levélhajtásokat neveltek. Mogyoróágakon vastag fürtökben csüngtek a virágok. A sárgászöldes fű is sarjadásnak indult. Az enyhe telet hamar búcsúztatja a korai tavasz. Az énekesmadárkák is vidámabban szólnak, dalukkal próbálják az álmos napot előcsalogatni, de nem sok sikerrel. Mi azért rendületlenül rójuk a métereket, néha ebbe egy-egy kutyus is besegített éles hangjával. Többször kellett megállnunk, mert a hosszú hegyi emelkedők nehezen akartak elfogyni. Ilyenkor a körülöttünk elterülő tájban gyönyörködtünk. A távoli Alpok hófödte csúcsait is felfedeztük a messze távolban, a zalaegerszegi TV torony halványkékes vonalai is előbújtak felhők közül. Az ősi Kemend- istvándi szőlőhegyen már szorgos munka folyt, szőlők, gyümölcsfák kora tavaszi metszése már több helyen befejeződött. A hűvös szeles idő ellenére a kankalin és az ibolya is előbújt földi rejtekéből, sok helyen az enyhe időjárás miatt talán a „télben” e kedves virágok nem is pihentek, hanem virultak a hűvös napokon is.

Szent Kristóf ősi kápolnájánál terveztük első hosszabb pihenőnket, de az erős szél miatt rövidre sikerült, így inkább szélvédettebb helyet kerestünk. Közben egy kedves meghívásnak is eleget tettünk. Megismerkedtük a méhek téli életével. Ezek a kis apró teremtmények micsoda szorgos munkával gyűjtik a számunkra fontos mézet. Alig bújt elő a nap, de az első méhek már felderítő útra indultak. Ha a nap felmelegíti a vidéket, akkor már munkára is indultak, a közeli mogyorófák virágfürtjeit látogatják meg. Nem gondoltuk volna, hogy „télen” is ilyen érdekes a méhek világa. Köszönjük az élvezetes tanórát. 

Az idő gyorsan haladt és még sok kilométer volt előttünk, hogy kitűzött célunkat elérjük, ezért egy kicsit meggyorsítottuk haladásunkat a felújított erdei utakon.  Délre be is értünk Gyűrűsre. Megcsodáltuk a falu alatti réten legelésző ménest. Néhányunknak még lovagolni is kedve támadt, de kantár és nyereg nélkül nehéz volt megvalósítani. A helyi játszóteret egy órára birtokba vettük, sokat játszottunk főleg a mászókákon és alig vettük észre, hogy egy jó óra telt el vidám mókázással, fogócskával. Egy óra után felkerekedtünk, és visszaindultunk Pókaszepetkre. Visszafelé a méterek már lassabban fogytak, mintha „valaki” a dombokat is megemelte volna néhány centivel. Lassú tempóban félháromra Kemendre értünk és a falu határában megpihentettük elfáradt tagjainkat. 

Az erőgyűjtés után a Sárkányvölgy kincsét, a medvehagymát keresgéltük szorgalmasan. Jó néhány marokkal szedtünk e gyógyhatású növény leveleiből, mert ilyenkor zsenge korában a legjobb gyűjteni. Otthon ezzel a finom fűszernövénnyel pogácsát, salátát lehet ízesíteni. A természet ajándékával felpakolva négy órára értünk be a pókaszepetki iskolához. Jól elfáradtunk a február végi medvehagyma szedő túránkon, de sok szép élménnyel térhettünk haza. 

Márciusban a Víz Világnapja tiszteletére Dabrony környékére szervezünk felfedező túrát, hogy a környék természeti értékeit minél jobban megismerjük. 

Vikár Tibor

A cikk képeit ide kattintva nézheted meg.

Megvalósítók vagyunk

   

e-ÜGYINTÉZÉS

SZÜLŐKNEK

KEHOP pályázat:

KEHOP-5.2.11-16-2017-00132

KAPCSOLAT

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola

8932 Pókaszepetk, Arany j. u. 7.
Tel.: 92/584-020
E-mail: festetics.iskola@gmail.com

 

 

Alaprendszer, modulok frissítve: 2020.05.21.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.