Közlekedési ismeretek

A közlekedésnek megvannak a maga törvényszerűségei és szabályai, amelyek elsajátítása illetve alkalmazása nélkülözhetetlen az iskola tanulói számára.

Ez AZ ÉLET ÁBÉCÉJE.

Rendkívül fontos, hiszen aki nem ismeri a közlekedési szabályokat vagy megszegi azokat, nemcsak magát, hanem esetleg közlekedő társát is veszélyezteti. A közlekedési tudatformálás színhelye a közlekedésismereti szakkör, amely több mint húsz éves múltra tekint vissza iskolánkban.

 A legfontosabb cél a kerékpáros és gyalogos közlekedés alapvető elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítása. Az ismeretek összerázásához számítógépes programokat, különböző bemutató táblákat használunk. Tesztlapok százait oldjuk meg és különösen versenyek előtt a tanulók saját ügyességi pályánkon szorgalmasan pedáloznak a különböző nehézségi szintű akadályok között. A legtehetségesebb gyerekek a megszerzett tudásukat különböző típusú és szintű versenyeken kamatoztathatják. 1995 óta minden évben több tanulónk is eljutott az országos versenyekre, ahol előkelő helyezést értek el. A névsor hosszú lenne, hiszen több diák volt, aki 5-6 éven keresztül versenyzett, köztük volt, aki nemzetközi versenyeken is sikert ért el.  A nyolcadikból kimaradt gyerekek már meglévő tudásuk és tapasztalataik birtokában általában folytatják versenyzést középiskolában is.

A szakkörön szerzett ismeretek sokat segítenek abban is, hogy a jogosítvány megszerzéséhez szükséges KRESZ ismeretek nemcsak felszínesen rögzüljenek, hanem a sok ismétlés és gyakorlás miatt, valóban biztosabb, elmélyültebb tudást is biztosítanak.

Ma, amikor naponta hallani közlekedési balesetekről, és a statisztikát olvasva megdöbbentő, hogy minden harmadik órában balesetet szenved egy gyermek, vitathatatlan, hogy a megelőzés érdekében cselekedni kell. Ehhez nyújt esélyt és lehetőséget ez a szakkör.

 

Ranscburg Jenő szerint:

„Meg vagyok arról győződve, hogy a gyermeket nem félteni kell, hanem meg kell tanítanunk arra, ha kiteszik a lábukat az utcára, mire kell vigyázniuk”

 

Kovács Árpádné, szakkör vezető 

Megvalósítók vagyunk

   

e-ÜGYINTÉZÉS

SZÜLŐKNEK

KEHOP pályázat:

KEHOP-5.2.11-16-2017-00132

KAPCSOLAT

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola

8932 Pókaszepetk, Arany j. u. 7.
Tel.: 92/584-020
E-mail: festetics.iskola@gmail.com

 

 

Alaprendszer, modulok frissítve: 2023.12.11.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.